A szoptatás és én

Régóta rágódom azon,hogy írjam-e meg ezt a bejegyzést,illik-e ebbe a blogba,de legfeljebb majd kitörlöm,ha máskor másképp gondolom majd,mint most :).

Nagy mumusomról,a szoptatásról néhány gondolatom.

Annak idején Domival nem jött össze a szoptatás.Nem tudom,min múlott.Én szívesen fogom arra,hogy a koraosztályon üvegből kapott enni és senki nem volt,aki segített volna a helyes mellretételben,mikor már lehetőség volt rá.Mikor segítséget kértem,a kezembe nyomtak egy bimbóvédőt.De nyilván nem ez volt a fő ok,mert ha alaposan utánajártam volna és ismertem volna azokat az anyukákat és azokat az oldalakat,amiket ma ismerek akkor menthető lett volna a helyzet.Persze legnagyobb részben én vagyok a hibás,de az akkori körülmények között végül a legkényelmesebbnek azt találtam,ha üvegből etetem a lefejt tejemmel.Több szempontból is nagyon jó volt ez a megoldás: mindig tudtam,hogy mennyit evett és az mennyi ideig elég neki körülbelül.Ha esetleg valami dolgom akadt,akkor rá tudtam bízni anyukámra Domit,ő is ugyanúgy meg tudta etetni.Az egy,amihez ragaszkodtam,hogy fél éves koráig vagy amíg csak van anyatejet kapjon...

Aztán megfogant Bálint.Megfogadtam,hogy mindent máshogy fogok csinálni,mindent megteszek a sikeres szoptatásért.Szopis tanácsadókkal beszélgettem,előadásra jártam,bújtam a netet.Biztos voltam benne,hogy menni fog és alig vártam az első alkalmat,hogy megpróbálhassam.Szülés után két órával már ki is hozták Bálintot és mellre tették nekem(akkor még az érzéstelenítés miatt nem tudtam mozogni) és otthagytak vele.Hiába a sok olvasmány és utánajárás,egyszerűen nem tudtam mit kell csinálni...gyömöszöltem a szájába,de csak sírt.Mindegy,nincs vész,még nem indult be a tejtermelés,nyugi,nem lesz gáz.Amúgy is állítólag két napra elegendő tartalékkal jönnek világra a gyerekek :D .Az akutszobában eltöltött két nap ezzel a nyűglődéssel telt.Mikor lekerültünk baba-mamásba már könnyebben mozogtam és sikerült is harmadik nap mérhetőeket szopiznia Bálintnak.Nagyon boldog voltam,bár hazudnék,ha azt mondanám,hogy friss vágással,kőkemény mellekkel és egy 2 napja 'éhező' gyerkőccel örömemet leltem a szoptatásban.Mire hazajöttünk a kórházból mondhatni,hogy elég jól belejöttünk a szopiba,igaz csak fekve ment.Aztán itthon hidegzuhany,Domi természetesen az első pár alkalom után rájött,hogy én az ágyról fekve,Bálinttal a mellemen,semmilyen csínytevésében nem tudom megakadályozni és ezt persze ki is használta,gondolom mondanom sem kell.Nem akarok megint kifogásokat keresni,a lényeg az,hogy újra szépen-lassan egyre többször nyúltam a mellszívóhoz és az üveghez.Tudom,hogy mindenkinek nehezen megy az elején és kitartóan és türelmesen kell próbálkozni,de úgy látszik nekem ez nem megy.Pár hete már csak üvegből kap...

De és itt a de,valahogy végig hiányérzetem volt.Amúgy sincs túl sok időnk egymásra másodszülöttemmel,talán a szopival egy kicsit közelebb kerülhetnénk egymáshoz.Tegnap megpróbáltam mellretenni és hihetetlen módon azonnal szopizott,mintha soha nem evett volna cumiból.Tisztában vagyok vele,hogy mennyire ügyes,egy igazi kis hős :) ...és ezért is íródik most ez a post....

Van valakinek esetleg tapasztalata vagy néhány jó szava,hoyg van-e innen még visszaút vajon a csak szopihoz?

és azért,hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolog,vannak félelmeim is,és asszem most zúdulnak majd a kövek : nem szeretném,ha egész nap csak mellen lenne és nem tudna máshogy elaludni.Nem szeretném,ha éjjel ezerszer felébredne csak azért,hogy fél percet cicizzen és már előre félek attól,mi lesz majd,ha egyszer le kell szoktatni a ciciről....tudom ezek önző dolgok,de sok anyukát látok kikészülni pont ezektől a dolgoktól és úgy gondolom,hogy inkább legyen egy nyugodt és kiegyensúlyozott anyukája,aki üvegből eteti,minthogy idegeskedjünk mindannyian...na jó zagyván írtam le,remélem azért érthető :)

Ezeknek a fényében valaki valamit? :D