...hogy Domit hazahozhattuk a kórházból.Kicsit nosztalgiáztam,előkerültek a papírjai,ugyanis hétfőn vagy kedden viszem az egyéves kontrollra.Nem volt túl egyszerű szegénykémnek a kezdés(na meg persze nekünk sem),de igaza lett a nővérkéknek,az oxitocinnak hála a rossz élmények sem maradtak meg olyan rossznak,mint amilyenek akkor átélve voltak.Sajnálom,hogy nem vezettem naplót,szívesen visszaolvasnám most azt a 10 napot.
VIGYÁZAT! HOSSZÚ LESZ!!
Nem lesz valami vidám a bejegyzés,de szeretném ha ez is megmaradna írásos formában,ha egyszer majd valamikor ő is elolvassa ezt a blogot.
Domival már a 32.héttől császárra készültünk,mert nagynak is becsülték meg hát nem is volt hajlandó fejjel lefelé fordulni a drága.Végig problémamentes volt a terhességem,csak a 38.héten szökött fel a vérnyomásom és vizesedtem be nagyon.A dokim azonnal bent is fogott,miután a felvételi szobán 160-as volt a vérnyomim.Dopegytet és corinfart kaptam,de ezekkel sem nagyon ment lejjebb 140-nél.Azt hittem megindítja a szülést,de ő mindenképp meg szerette volna várni a kiírt időpontot.Végül 18.-án hajnalban elfolyt a magzatvizem :) (több szempontból is nagyon örültem,többek közt mert nagyon utáltam kórházban lenni és tudtam,hogy így ennek vége lesz és gondoltam,hogy innen már semmi baj nem lehet)
Rögtön vittek is a szülőszobára,ahol repült az idő...vizsgálat,nst,vizsgálat,beöntés,borotva,zuhi...vizsgálat,oxitocin.Aztán mivel semmit nem tágultam és valószínűleg amúgy sem lett volna esélyem a hüvelyi szülésre,rögtön készítettek is elő a műtőre.(hab a tortán,hogy egy haverunk volt a műtős fiú...az volt az első napja a szülészeten-hihihi,nem volt ciki :D ).
Emlékszem,hogy nagyon féltem,még soha nem műtöttek,de valahogy meg közben mégis tök nyugodt voltam végig(onnantól öntött el ez a nyugalom,hogy elfolyt a vizem).Az altatóorvos nagyon kedves volt,végig kommenálta,hogy mikor mi történik.Azt is mondta,hogy ahogy kiemelik Domit,rögtön meg is fogják mutatni.Mikor szólt,hogy most veszik ki éppen és nem sírt fel és nem is mutatták meg,akkor már tudtam,hogy valami baj van.Nagyon megijedtem,de mivel mindenki teljesen nyugodt maradt,reméltem hogy nincs nagy vész :(.Aztán egyszercsak meghallottam kintről,hogy felsírt...jaj azt a megkönnyebülést :) ,miután felöltöztették és pólyába tették,megmutatták nekem.Kicsit megvisel,hogy nem láttam magzatmázasan,de mindegy.Az is bánt,hogy egyikünknek sem jutott eszébe,hogy ott bent esetleg lehetne fényképezni is,így az első kép a műtő előtt,már teljes harci díszben készült róla:) (majd másodszorra már okosabbak leszünk:) )
.jpg)
Aztán egyszercsak egyre szarabbul kezdtem el érezni magam,úgy remegtem,hogy azt hittem nem fognak tudni összevarrni :D.Valószínűleg attól lehetett,hogy ment ki az érzéstelenítő.
Az akut szobában viszont már annyira nem voltam jól,hogy egész biztos voltam benne,hogy meg fogok halni.Mint kiderült,a több mint 4 kilós gyerkőctől annyira kitágult a méhem,hogy nem akart összehúzódni,így a vérzés sem állt el,amiért aztán 3 egység vért is kellett kapnom.Pont volt ott egy néni,akit vissza kellett vinni a műtétje után,mert nem maradt abba a vérzés...gondolhatjátok,hogy éreztem magam :D.Végül nagy nehezen eltelt pár óra és kezdtem úgy érezni,hogy mégis megmaradok :D,akkor kértem,hogy hozzák oda Domit.Annyira,de annyira jó volt először kézbe kapni,hogy most is mindjárt sírok :) :(Nagyon pufók volt és őszintén szólva nem is láttam valami szép,formás újszülöttnek,de egyáltalán nem érdekelt.Ott volt és kész,ennél szebb dolog nincs is a világon♥♥.
Ez négy óra körül lehetett,hatkor még kihozták etetésre,de kilenckor már nem :(.Azt mondták,hogy kicsit nehezen alkalmazkodik,oxigénsátor alatt van.Nem tudtam ez mit jelent,de nem izgultam,biztos voltam benne,hogy jó kezekben van,még akkoris,amikor 23 óra körül bejött két gyerekorvos szólni,hogy írjam alá a beleegyező papírt,hogy át kell vinniük a koraosztályra :(a terhességi cukromról(ami nem volt),toxémiámról és mindenfélékről kérdezgettek.Szegény kicsi fiamnak leesett a vércukra,oxigénhiánya lett,ödéma a végtagjain és az agyán is,amik csak napról-napra derültek ki :( .Olyan lassan teltek a napok,de szerencsére figyelmesek voltak az ápolók ( és gondolom a háttérből az orvosom),egyedül tettek egy szobába a szülészeti osztályon már(így nem kellett látnom,hogy hozták a babákat etetésre).A harmadik napon szépen megindult a tejem,már elsőre százat le tudtam fejni és ezt szorgalmasan ismételgettem 3 óránként,szerencsére mind átkerült Domihoz és amikor nem infúziót kapott,akkor anyatejjel etették.Nagy nehezen át is vonszoltam magam hozzá párszor(elég messze volt a koraosztály:-/),a dokim jól le is szúrt.Szörnyen rossz volt,beöltözni sterilbe,herce-hurca,inkubátorban a kisfiam,mindig valami rossz hírrel is fogadtak(görcsei voltak,hőkiugrásai,antibiotikumot kapott,a fejéből állt ki az infúziós branül :( )Azán végre-végre hétfőn átköltözhettem a gyerekkórházba,egy emeletre Domival :).Ő még mindig inkubátorban volt,de három óránként mehettem hozzá etetni és végre magamhoz is szoríthattam(most megint bőgök :D ).Alig akartam egy-egy etetés után visszaadni :(.És láss csodát,onnantól kezdve teljesen erőre kapott ő is :) ,már első alkalommal 110-et szopizott,mindenki el volt tőle ájulva :D.Pár nap múlva ki is kerülhetett egy sima szobába az intenzívről,ott már fürdetnem is szabad volt :)...és pénteken kaptuk a remek hírt,hogy hazamehetünk.Alig mertük elhinni,sőt én még féltem is kikerülni a kórház biztonságából...végül semmi baj nem volt itthon sem,simán vettünk minden akadályt,na de az már egy másik történet.... :)
Panaszaim így a második harmad vége fele(jesszus második harmad vége :O ):.jpg)
